Letanít? Megtanít? Megtanul?

Nemrég beszélgettem egy általános iskola felső tagozatán tanító kollégámmal. Egyfelől a  beszélgetés nyomán megerősödött bennem az a tudat, hogy ha valaki sokat dolgozik, hát egy áltisis tanító/tanár igen. Mert a gyerekek még kicsik, bőven van mit nevelni rajtuk, és a neveléshez hozzátartozik a motiváció, a biztatás, a segítés. De most nem erről akarok írni, hanem egy fél mondatról, ami szöget ütött a fejembe.

A kiinduló témánk a munkaszervezés volt, hiába, ezek a tanarak csak szakmáznak feszt, nem bírnak magukkal. Az OKJ-s képzésen kétszer nyolcvan perces blokkokban tartjuk az órát, ennyi idő alatt megfelelő ritmikával el lehet mélyülni egy anyagrészben, belefér a szemléltetés, az ismétlés, gyakorlás, esetleg filmnézés, ki hogy szereti. Én már megszoktam ezt a szervezési módot, és a nagyokkal/félfelnőttekkel (félszerzetekkel?) működik is.

Az áltisben természetesen 45 perces órák vannak, ami azt jelenti, hogy számonkérést-ismétlést-hülyekérdéseket leszámítva nettó 10-15 perc marad az új tananyagra. Mire elég ez? Benyitsz egy ajtón egy szobába, végighordozod űzött pillantásodat, majd az ajtót becsapják előtted, és másnap fel kell sorolnod az összes berendezési tárgyat. Tök jó, igaz? Mennyivel könnyebben menne, ha legalább még egyszer benyithatnék, főnéni kérem, tessék megengedni…

Kolléganőm ezen a ponton sóhajtott fel: és töriből ráadásul minden órán új anyagot kell venni.

Na, ez a mondat fodrozta meg lelkem nyugodt óceánját. Miért is KELL? Mert a tanmenet előírja. Hja kérem, az már más! Bár negyed óra semmiképpen sem elég ahhoz, hogy egyáltalán megértsünk egy történelmi összefüggést, azért nyomassuk hétfőn az olasz és a német egységet, szerdán meg az amerikai polgárháborút. Mert ezt tudniuk kell a gyerekeknek! Hát, nem fogják tudni.

Áltisi felsőben végignyomjuk a tananyagot a legtöbb tantárgyból, majd középiskolában újrakezdjük, és jé, nem emlékeznek semmire ezek a kis huncutok. Pedig ez a néhány év tökéletes lehetne arra, hogy megszerettessük a srácokkal a tudást, az elvont gondolkodást, illetve magát a gondolkodást. Ugye milyen jó érzés összefüggésekre bukkanni, heurékát kiáltani? Ne fosszuk meg ettől a gyerekeket! Kevesebb évszámot, több történetet, több gondolkodást!

Ott van noch da zu a projektmódszer egy-egy történelmi kor feldolgozására, technikán kovakő-pattintás, kémián puskaporkészítés (Lásd még: Mi az a folt a plafonon? – Az előző kémiatanár…). Ofőn rabszolgafelszabadítás, tesin hadijáték, ha már amerikai polgárháború. Pár héten keresztül több tanóra keretében több szempontból dolgozunk fel egy témát, és láss csodát, a kollégák is kooperálnak. Rácsodálkozunk egymásra, hogy jé, te (is) ilyen okos vagy? Fejlődne a kommunikációs készség, a csapatjátékos szellem, egymás (tudásának) elfogadása, szóval csupa olyasmi, amivel idegeneket vakítunk a cv-jeinkben. Hát igen kérem, az iskola az életre készít fel, nem magadnak tanulsz, fiam.

A munkaerőpiac out-of-box gondolkodást vár el tőlünk, az iskola meg a dobozon belül tart minket, persze hogy nehéz váltani.

Nevezhetjük élménypedagógiának is a fentieket, de én inkább címkék nélkül a lelki békém megőrzését tartom szem előtt, amikor így tanítok.

Node a bizonyítvány, meg a felvételi, meg a, meg a… Hahó! A bizonyítványba az kerül, amit a tanár beleír, és nem az, hogy eljutottunk-e ötödikben az augsburgi vallásbékéig. A gimis felvételi beszélgetésen se kérdeznek évszámokat, de milyen menő már, ha a gyereknek van kedvenc történelmi korszaka, és meg is tudja indokolni, hogy miért. Az írásbeli központi felvételire pedig úgyis külön kell készülni, ami egy nagyon kevéssé szimpatikus izé, de erről inkább máskor.

Tanári szabadság szempontjából a középiskola már keményebb dió, mert a végén ott az érettségi, aminek a követelményrendszere jól körül van írva, évszámokkal, kötelező olvasmányokkal, képletekkel. Van tehát egy tőlünk független kimeneti szabályozás, amin meg kell felelniük a srácoknak, főleg, ha egyetemre akarnak menni. De egy gerillatanár előtt nincs lehetetlen!

Az is fontos kérdés, hogy sok tanár miért nem szakad el a tanmenettől, miért hajszolja saját magát és a gyerekeket egy sivatagon keresztül.