Kötelezők röviden – nem lehet eléggé rövid?

Én mondom felebarátaim, magát szivatja az a magyartanár, aki egy nyolcadikos osztályban júniusban feldobja a gimis kötelező olvasmányok témáját. A reakció általános érdektelenség, esetleg éktelen lapítás, és pont nincs nálam toll/füzet/naptár, hogy felírjam. Most júniusban valami zavar támadhatott az erőben, mert az egyik nyolcadikos osztályban felmerült, hogy mit kéne a nyáron elolvasni. Legszívesebben megpuszilgattam volna az okos (stréber) kis fejüket, úgy feladták nekem a leckét. Hát ki vagyok én, hogy a 40 fokban az Antigoné olvasására kötelezzek bárkit is?

Úgyhogy én azt mondtam a fent említett cukisághalmaz nyolcadikosoknak, hogy ha valaki nagyon kíváncsi, elmondom neki, hogy mit fognak olvasni gimiben, de a táblára inkább nem írom fel, mert már ránézni is rettenet. (És a Szophoklész nevére épülő poénokat sem akartam sokadjára végighallgatni.) Megvehetik/kivehetik a könyvet, ha nagyon akarják, de ha már könyvtárba mennek, válasszanak mást.

A nyár végén ismét felmerül a kötelező olvasmányok témája, a tízmillió oktatási szakértő országában mindenkinek van hozzáfűznivalója ehhez is. Fúj Kőszívű ember fiai, mért nem lehet Harry Pottert olvasni, de az Egri csillagok Magyarország kedvenc könyve, stb. (Közbevetés: ha a gyerekemnek harmadikban Kincskereső kisködmönt kell majd olvasnia, leteszem a hajamat. Az egy kőkemény szociográfia, akár az Árvácska. Miért kell azt hinni, hogy ha gyerek a főszereplő, az gyerekeknek is szól?)

Tanárként két tűz között vagyok ebben a helyzetben (is). Mit ír elő az érettségi követelmény, és mi a lélekemelő a gyerekeknek? A magyar irodalom kerettanterv kronologikus rendszerű, vagyis kilencedikben kezdünk az antikvitás irodalmával, inkluzíve Biblia, Odüsszeia és Antigoné. A Bibliával általában nem szokott gond lenni, az alaptörténeteket általában ismerik a srácok, és remek magyarórák kerekedhetnek abból, hogy vitázunk ateizmusról, hívő életről, Istenről. Áldott pillanatok is lehetnek ezekből.

És akkor jön az Odüsszeia, ami egy izgalmas, átérezhető történet, jellemrajzokkal és  -fejlődéssel, csak ne lenne hexameterekben írva! Az egyszeri 14 éves, legyen bármilyen olvasott is, még sose találkozott ilyen szöveggel, valószínűleg nincs lélekben felkészülve arra, hogy itt bizony figyelni kell. A kevés szerencsést lenyűgözi a Devecseri-fordítás, de nem mindenki ilyen. Márpedig senkit nem hagyunk az út szélén, valahogy segítenem kell azoknak is, akiket elsőre nem érint meg a szöveg. A cselekményt elmesélem, abban úgyis jó vagyok, a szöveggel pedig csoportmunkában elpepecselünk. Ha jól csinálom, többen ráéreznek arra, hogy egy szóválasztás, egy hasonlat mennyi plusz tartalmat ad egy cselekményfordulathoz, jellemábrázoláshoz.

Az Antigonéval hasonlóképpen járok el, hisz a történet maga lenyűgöző, erős női főszereplővel, generációs és egyéb konfliktusokkal. Vitaindítónak is alkalmas lehet, ha túljutunk (kiröhögjük magunkat) a szereplők hülye nevein.

A fenti módszerek alkalmazásához el kell engedjük a kerettanterv által meghatározott óraszámokat, és nem sajnálhatjuk az időt a fontos dolgokra. Alkalmazás csak erős idegzetűeknek, sok-sok lesz@rom-tablettával betárazva!

Szerintem egyáltalán nem kell sutba dobni a klasszik kötelező olvasmányokat, csak tudni kell, hogy mire használjuk őket. Érdemes lenne átstrukturálni, életkorhoz jobban illőket ajánlani. Sok tanító és tanár már most is így választ, hiszen a Kincskereső sem kötelező, lehet helyette Ruminit is olvasni. A lényeg az, hogy a gyerekek egy idegen által leírt történetet átérezzenek, elgondolkodjanak rajta, kulturáltan vitázzanak a műben felvetett problémákon, szóval gondolkozzanak, érezzenek, keressék a másodlagos jelentést a sorok között. Fejlődjön az empátia, a kommunikáció, a csapatjátékos készség, hiszen úgyis ezekkel vakítunk ismeretlen HR-eseket az önéletrajzokban.

Címkék: , ,
Tovább a blogra »